...most már Triennálé...


...talán a kép, vagy még inkább a tudatosan beszédes-titokzatos-ironikus cím önmagáért beszél. Itt már megint az a múlhatatlan rácsodálkozásom jön elő belőlem, hogy mi emberek mennyire egyformák és csudaszépen különbözőek vagyunk egyszerre, s nagyon viccesen ugyanolyan formákat keresünk életünk megélésére, pl. a pokrócot családi üldögélésre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése